okleveles építőmérnök, MBA (Master of Business Administration)

A Betonútépítő Vállalatnál kezdett dolgozni a kivitelező-vállalkozói beosztások, illetve feladatok teljes spektrumában. Olyan nagyprojekteken dolgozott, mint a Ferihegyi repülőtér fejlesztésének több üteme, valamint az M5 és M0 gyorsforgalmi utak szakaszai. Később a Vegyépszer Zrt.-nél különböző igazgatói beosztásokban továbbra is kivitelezési munkák irányítását végezte, melyek közül több autópálya-szakasz és a Széchenyi Plusz program közútfejlesztési projektjei a legjelentősebbek. 2010-től két évig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-ben a társaság gyorsforgalmi projektjeit irányította. Rövid tanácsadói kitérő után 2014-től ismét a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettesi beosztásában a társaság megbízói feladatait látta el 2018 végéig. 2019 januártól az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedéspolitikáért felelős Államtitkárságon tanácsadói munkát végez. 

A MAÚT Építési bizottságának vezetője volt, majd pedig 2014 óta közúti alelnökként dolgozott, az utóbbi ciklusban elnökhelyettesként tevékenykedett.

 

©HorZso • 2015–2020. • v1.20.09.23.